Betegséggyártók


By Morgó Sapiens - Posted on 30 március 2011

Köszöntelek kedves olvasó. A nevem Miklósi István, és nem vagyok orvos, mindössze csak egy természetgyógyász. Utólagos engedelmeddel tegeződnék, mert így jobban el tudom mondani amit szeretnék.
Amiről beszélni fogok, az bármilyen krimibe beleillene. A baj csak az, hogy ez itt és most történik mégpedig mindenkivel, veled is!
Azt fogom elmondani, hogy hogyan mérgezik tudatosan az embereket és miért nincs esélyed arra, hogy egészséges öregkort érj meg, feltéve ha egyáltalán megéred a nyugdíjas kort!
A módszer egyszerűen zseniális! Több szempontból is, egyrészt azért mert ebben a témában aránylag könnyű félrevezetni még a szakembereket is, másrészt azért mert, aki esetleg csak félfüllel hall a dologról az biztosan nem fogja fel ennek a súlyát és jelentősségét. Márpedig a cenzúrázott médián keresztül ez az információ biztosan nem jut el az emberekhez. Továbbá ebben a témában a "szakemberek" is hazudnak. Néhányuk - jó pénzért - maga gyártja a hazugságokat, de a legtöbbjük egyszerűen csak félre van vezetve és nem gondolt még bele alaposan. Sajnos az orvosok nagyrésze is az utóbbiak közé tartozik, legalábbis ebben a témában.
Nézzük mit is okoz ez a mérgezés: Szív és keringési problémák, magas vérnyomás, asztma, csontritkulás, érszűkület, fokozott trombózis és infarktus veszély, anyagcsere zavarok vagyis pont azokat a betegségeket, amelyek népbetegségek. Az anyagcsere zavarok viszont nagyon sok más betegségnek a kialakulását segítik elő, pl többek között a rákét is. Azt nem állítom, hogy közvetlenül rákot okoz, de igenis jelentősen segíti a rák kifejlődését. Úgy gondolom, hogy minden olyan betegség ami nem vírusos vagy bakteriális eredetű, azoknak a kifejlődésében az anyagcsere zavarok jelentős szerepet játszanak.
A helyhiány miatt csak nagyon tömören a lényeget fogom elmondani, emiatt sajnos sok olyan információ kimarad amiről nem ártana ha tudnál, mert a szándékosan terjesztett hazugságok pont az ilyen apró részletek félremagyarázásával válnak hihetővé azok számára akik nem ismerik kellő mélységben a témát. 2008 decemberében a szerencsi ezoterikus fesztiválon 2 órás előadást tartottam erről. Ezt csak azért írtam le, hogy lásd milyen mélysége van a témának.

Még így az elején fontos tisztázni, hogy a mérgezéseknek nagyon sok módja van. Ezek közül csak egy módszer az, amikor nem maga a felhasznált anyag mérgező, hanem a szervezetbe juttatott mennyisége miatt válik mérgezővé.
Az az anyag amiről konkrétan beszélek a Kálium. Ez egy egyébként létfontosságú anyag, a vérben 5 mmol/l -nek kell lenni belőle, azonban az egyensúlya annyira kényes, hogy 7 mmol/l-nél már megáll a szív!!!!!!
A betegséggyártók által terjesztett hazugságok szerint a napi szükséglet belőle 2 - 3 g, egyes esetekben 5 -10 grammot is emlegetnek, pedig a tényeges napi szükséglet 0,3 - 0,5 g között van, az elfogyasztott vízmennyiségtől függően!
Mivel, egy orvos által mondott hazugságot könnyebben elhiszel, mint a nem orvos által mondott igazságot, ezért szükségesnek tartom leírni, hogy hogyan tudod a valós napi kálium szükségletet kiszámolni!
Orvosi biokémia: Donnan egyensúly! (erre még fogok hivatkozni)
Ez írja le, többek között azt is, hogy a vérben 5 mmol/l káliumnak kell lenni.
Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyi természetes úton távozik!
Átlagos embernél, napi 2 liter folyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. (A folyadékürítés nem csak vizelet ürítést jelent, de helyhiány miatt most úgy fogunk számolni mintha a folyadékürítés csak vizeletürítést jelentene. Ha a folyadékvesztést többi módját is részleteznénk az sem módosítana sokat a végeredményen.) A vizelet, mint szűrlet a vérből választódik ki. Ideális esetben ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy káliumot tartson vissza, vagy felesleges káliumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi kálium van, mint a vérben, tehát 5 mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 5 mmol/l-t. Ez napi 2 liter esetén napi 10 mmol káliumfogyasztást jelent. A kálium relatív atomtömege 39,1. 39,1x10=391 mg! Tehát ideális esetben, napi 2 liter folyadékfogyasztást alapul véve, a napi ideális káliumfogyasztás 391 mg vagyis 0,39 gramm!!!!!!!!!!! Ha kevesebb folyadékot iszol, akkor kevesebb káliumra van szükséged! Jól látható, hogy a betegséggyártók, az egészséges káliumfogyasztáshoz képest 10 - 20 szoros mennyiséget tüntetnek fel egészségesnek és ennyit javasolnak (merő jóindulatból). Mivel igen kis mennyiségekről beszélünk, ezért ahhoz, hogy átérezd ennek a valódi súlyát, képzeld el, a rajtad lévő ruha (egy átlagos, nem túl meleg, de nem is túl hideg napot tekintve) nem  kb 1,5 kg, hanem 15 - 30 kg! A különbség óriási!

2.
A betegséggyártók módszere nem csak az, hogy egészségtelen dologra beszélnek rá, mintha az lenne az egészséges, hanem ugyanakkor az egészségesről lebeszélnek, és úgy állítják be mintha az káros lenne.
Ennek megfelelően ennek a hazugságsorozatnak van egy másik része is, mégpedig az, hogy az egyébként egészséges és szükséges konyhasóról pedig lebeszélnek, úgy állítva be, mintha az egészségtelen lenne. A sóról, mindenféle hazugságot terjesztenek, többek között pl azt, hogy megemeli a vérnyomást. Van még egy csavar a dologban, mégpedig az, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható rossz sók tényleg vérnyomás emelkedést okoznak, ezzel is igazolva a betegséggyártókat. AZ EGÉSZSÉGES JÓ SÓ, EGÉSZSÉGES EMBERBEN NEM OKOZ VÉRNYOMÁSNÖVEKEDÉST! Olyanoknál, akik nem egészségesek, (és itt az egészséges embert nem szabad összekeverni a tünetmentessel), náluk okozhat a jó só is átmenetileg vérnyomás növekedést, ezért amikor az ember elkezdi visszapótolni a szervezetébe a hiányzó mennyiségű sót, nagyon óvatosan és csak lassan, fokozatosan szabad ezt megtennie! A só visszapótlása minimum 6 hónapot vesz igénybe, de sokkal inkább 1 - 2 évre van szükség az egyensúly helyreállításához!

Mivel a sóval kapcsolatos hazugságsorozatot csak nagyon lassan és észrevétlenül lehetett bevezetni, és a a köztudatba elültetni, ezért ahhoz, hogy idáig eljussunk legalább 50 - 60 évre volt szükség. Becslésem szerint Magyarországon az 1950 - 1960-as évek körül kezdték lassan fokozatosan elterjeszteni a sóval kapcsolatos hazugságokat. A folyamatot jelentősen felgyorsította, amikor a gengszterváltás után észrevétlenül kicserélték a boltokban az egészséges sókat, mérgezőekre.

Ezeknek a következménye, hogy ma Magyarországon az emberek 90 - 95 % -ának túl alacsony a vér Nátrium tartalma, vagyis nem esznek elegendő mennyiségű JÓ sót. (Mindig felhúzom magam, amikor feljön ez a téma, elmondom az embereknek, hogy nem esznek elegendő mennyiségű jó sót, és sokan kapásból rávágják, hogy ők bizony elég sót esznek.)
Ha meg szeretnéd tudni, hogy elegendő jó sót eszel-e, akkor csak a vérképedet kell megnézni.
Korábban már említettem a Donnan egyensúlyt. Ez azt is leírja, hogy egészséges embernél a vérben 142 mmol/l Nátriumnak kell lenni. Régi orvosi könyvek még leírják, hogyha a vér Nátrium értéke 140 mmol/l alá csökken akkor az már KÓROS és hyponatrémiáról beszélünk. A vérképekben a Nátrium referencia tartománya jelenleg 135-145 mmol/l, ami egy szándékosan eltorzított érték. (Ha előveszed a vérkép eredményeidet több évre visszamenőleg, akkor látni fogod, hogy a referencia tartományokat úgy módosítgatják, mintha csak egy időjárás jelentés volna. Nem csak a Nátrium vonatkozásában.) A Nátrium igazi referencia tartománya valójában 140 - 144 mmol/l. A határok kitolásával elfedték, hogy az emberek tömegesen betegek a rossz sótól! A jelentkező tünetekre meg majd mindenféle gyógyszereket fognak szedni, jelentős hasznot hajtva ezzel a gyógyszeriparnak.

Azt, hogy miért ennyire fontos a nátriumkoncentráció fenntartása megpróbálom röviden elmondani.
Az emberi szervezetet sejtek építik fel. A sejtfalon keresztül történik az anyagcsere, a sejt megszabadul attól, amire már nincs szüksége és felveszi a számára szükséges tápanyagokat. Mindezek a folyamatok folyadékokban történnek. A test nagy része is víz. A folyadékokban van egy olyan jelenség amit úgy hívnak, hogy ozmózis nyomás. Ez olyankor jelentkezik ha egy féligáteresztő hártyával (más néven ozmózis membránnal) elválasztunk olyan folyadékokat amelyekben az oldott anyagok mennyisége különböző. Pl tiszta víz és sós víz között. Ilyenkor a két folyadék igyekszik egyensúlyi állapotot létrehozni és egymással elkeveredni mégpedig oly módom, hogy a hígabbik (ami az oldószer szerepét játssza) igyekszik hogy a töményebb folyadékot felhígítsa. Ilyenkor az ozmózismembrán két oldalán jelentkező nyomáskülönbség rendesen mérhető. Minél nagyobb a két folyadék közötti töménység különbség, annál nagyobb nyomás jelentkezik.
A sejtfal egy féligáteresztő hártya, ami gyakorlatilag ozmózismembránként viselkedik, aminek mindkét oldalán folyadék van. Ahhoz, hogy az anyagcsere zavartalanul és maradéktalanul le tudjon folyni a sejtfal mindkét oldalán (vagyis sejten belül és sejten kívül) azonos nyomásnak kell lenni. Ha a sejten kívül túl SOK a só, akkor az ozmózis nyomás a sejtből kifelé mutat. Ilyenkor a sejt könnyen le tudja adni az anyagcsere termékeit, viszont nehezen tudja felvenni a működéséhez szükséges anyagokat, és a sejt éhezik, valamint folyadék távozik belőle, extrém esetben kiszárad.
Ha a sejten kívül túl KEVÉS a só, akkor az ozmózisnyomás a sejtbe befelé mutat. Ilyenkor sejt könnyen fel tudja venni a szükséges tápanyagokat ugyanakkor nehezen tudja leadni az anyagcsere által termelt salakanyagokat. Ilyenkor a méreganyagok felhalmozódnak, továbbá folyadék áramlik a sejtbe, amitől az deformálódik, megduzzad, extrém esetben szétpukkan.
A fentiek miatt könnyen belátható, hogy az ozmózis nyomás egyensúlyban tartása mennyire rendkívül fontos a szervezet számára!
(Gondolkozz el azon, hogy napjainkban miért is vannak annyira felhalmozódva az emberek szervezetében a méreganyagok, és miért kap akkora hangsúlyt a méregtelenítés!)
A sejten belül lévő folyadék állandó, nem változik, míg a sejten kívüli tér az étkezésnek és a folyadékfogyasztás mennyiségének és minőségének függvényében változhat.
Mivel a sejten kívüli ozmózisnyomás több mint 90%-át a Nátrium adja, ezért az is belátható, hogy mennyire fontos az elegendő mennyiségű JÓ só fogyasztása.

Ha számszerűen akarjuk megnézni, hogy mennyi jó sót kellene egy embernek naponta fogyasztani, akkor azt ugyanúgy tudjuk kiszámolni, mint a kálium esetében:

Orvosi biokémia: Donnan egyensúly!
Mint már említettem ez leírja, hogy a vérben 142 mmol/l nátriumnak kell lenni.
Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyit természetes úton távozik! Ezt is mondtam már.
Átlagos embernél, napi 2 liter folyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. A vizelet, mint szűrlet a vérből választódik ki. Ideális esetben ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy nátriumot tartson vissza, vagy felesleges nátriumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi nátrium van, mint a vérben, tehát 142 mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 142 mmol/l-t. Ez napi 2 liter folyadékfogyasztás esetén napi 284 mmol nátriumfogyasztást jelent. A nátrium relatív atomtömege 22,99. 22,99x284=6529,16 mg tiszta nátrium! Míg a káliumnál többnyire csak tiszta káliumról van szó, addig nátrium esetében konyhasóról szoktunk beszélni ami NaCl. A konyhasóban minden egyes Na atomhoz egy Cl atom kapcsolódik. Mivel a mmol mint mértékegység gyakorlatilag az atom darabszámot méri, ezért ha minden Na-hoz 1 Cl kapcsolódik, akkor konyhasó esetén ez szintén napi 284 mmol Clor fogyasztást jelent. A Clor relatív atomtömege 35,45. 35,45x284=10067,8 mg Cl-t jelent. Tömegüket összeadva 6529,16 + 10067,8 = 16596,96 mg. Tehát napi 2 liter folyadék elfogyasztása esetén ideális esetben NAPI 16,6 GRAMM JÓ KONYHASÓT kellene fogyasztania egy embernek. Ha ezt kiszámolom mennyi egy év alatt, akkor 6059 grammot kapsz, tehát évi 6 kg sót kellene egy embernek elfogyasztani, vagyis egy 3 tagú család esetében havonta 1,5 kg JÓ sónak kellene elfogynia.
Na most gondolkozz el rajta, hogy eszel-e elég sót!

Amikor kevés sót eszel, akkor ahhoz, hogy a szervezet a sókoncentrációt fenntartsa, „felesleges” vizet ürít. Valójában ez nem felesleges víz és szükség lenne rá, de nincs más mód a kompenzáláshoz. Ennek következtében a vér besűrűsödik. A besűrűsödött vér pedig megnövekedett trombózis veszélyt jelent. Emiatt van az, hogyha manapság valakinek begipszelik a lábát, akkor mindenféle vizsgálat nélkül, testsúlyhoz igazítva vérhígító (Fraxiparine) injekciót kell kapnia minden nap. 20-30 évvel ezelőtt még érdekes módon nem volt rá szükség. Természetesen azt mondják, hogy ez megelőzés, ami igaz is, ugyanakkor azt már nem mondják el, hogy erre a megelőzésre miért is van szükség, mintha nem tudnák, hogy mi miatt sűrűsödött be az emberek vére! Egy újabb jó üzlet, mert így a Fraxiparine fogyasztás több ezerszeresére növekedett!
További következménye annak ha a szervezet „felesleges” vizet ürít, az, hogy a bőr jobban ráncosodik, és már lehet is jó pénzért eladni a különböző bőrfeszesítő, és hidratáló krémeket. Egy másik jó üzlet!
(Könyörgöm, hölgyek! Hidratálni, vagyis vizet visszapótolni nem krémekkel kell!!!
Elegendő JÓ só kell enni. Persze csodákat nem kell várni tőle, pláne figyelembe véve, hogy a bőr lesz az utolsó hely ahova a szervezet a sót és a vizet visszapótolja, de ez mindenféleképp lassítja a ráncosodást. )

A napi 16,6 g-os szükséglethez képest a betegséggyártók napi 1 - 2 grammot extrém esetben napi 0,5 gramm sót ajánlanak elfogyasztani, szintén merő jóindulatból.

Ahhoz, hogy átérezd ennek a súlyát is térjünk vissza a ruhás példához, és képzeld el, hogy egy átlagos, nem túl meleg, de nem is túl hideg napon a kb 1,5 kg, ruha helyett csak egy fehérnemű van rajtad...........

A betegséggyártók hazugságainak további zsenialitása, hogy mivel a sótól megszomjazol, ezért ha nem eszel elég sót, nem fogsz inni annyi vizet sem. Sőt, a vizet szinte egyáltalán nem is fogod kívánni, helyette mindenféle löttyöt fogsz inni tovább rontva ezzel a saját anyagcseréd egyensúlyát!
Szintén gondolkozz el rajta, hogy iszol-e elég vizet!
Saját véleményem, hogy minden embernek napi 1,5 - 2 liter TISZTA VIZET kellene meginnia, ezen felül azt és annyit iszol amennyit akarsz, de a napi 1,5 - 2 liter TISZTA VIZET el kellene fogyasztani!
Ha elég jó sót fogsz enni, könnyedén meg fogod inni a napi 1,5 - 2 liter vizet!

Sokat emlegettem a JÓ SÓ fogalmát. Azt, hogy az a só, amit te eszel jó-e, nagyon egyszerű megtudni. Azt, hogy a kálium mérgező mennyiségben kerüljön a szervezetedbe, többek között úgy érik el, hogy a JÓ SÓ -hoz ami NaCl hozzákevernek Kálium-kloridot. A kálium-klorid érzékszervileg nem különböztethető meg a Nátrium-kloridtól. Ugyanúgy néz ki és ugyanolyan sós íze van. Azonban, mivel a kálium-klorid bőr irritatív, ezért semmi mást nem kell tenned, mint a fürdővizedbe beletenni 3 - 5 kg sót abból amit eszel, (100 liter vízhez 3,5 kg-ot, ez ugyanannyi, mint a tengervíz sókoncentrációja), és megfürdeni benne 30-60 percet. Ha JÓ a só, akkor ugyanúgy semmi bajod nem lesz tőle mint a tengervíztől! Ha a só emberi fogyasztásra alkalmatlan, akkor a bőröd ki fog pirosodni (nem lehet összetéveszteni azzal, ha a meleg víztől enyhén kipirosodsz), érzékenyebb bőrfelületeket marni fogja. Nekem a szám szélét kezdte el marni, ott éreztem a legerősebben.

Súlyos figyelmeztető jel arra, hogy rossz sót fogyasztasz az is, hogyha ismeretlen eredetű szívtáji fájdalmaid vannak. Szintén saját tapasztalatom, hogy ez a tünet férfiaknál sokkal többször és intenzívebben jelentkezik, mint nőknél. Nekem aránylag sokszor volt ilyen panaszom, (amit az orvosok kivizsgáltak, és nem tudták az okát megmondani), de a feleségemnek nem volt ilyen panasza, pedig ugyanazt a sót fogyasztottuk. Amióta jó sót eszek, azóta ez a panaszom teljesen megszűnt.
Javaslom, hogy kerüld az étkezések során a szóját és a szójakészítményeket is, (pl: szójás italok, olcsó virsli stb.) rendkívül magas (2000 mg/ 10 dkg) kálium tartalma miatt.

Itt megemlítenék egy másik dolgot is. Hirtelen sportoló halálok! Állítólag nem tudják mitől áll le a sportolók szíve hirtelen és váratlanul. Gondolkozzunk egy kicsit. A sportolók nagy része sporttápszereket fogyaszt. Ezek tömény szója készítmények, rendkívül magas kálium tartalommal. A sportoló megissza a szójás sporttápszert, majd kimegy a pályára és intenzív fizikai megterhelésnek teszi ki magát. Elkezd erősen izzadni, vizet és Nátriumot veszít, miközben a korábban elfogyasztott sporttápszerből a kálium szívódik fel. A szervezetben a Nátrium szintje csökken, a kálium szintje emelkedik, amikor az eredeti Nátrium-Kálium egyensúly jelentősen felborul, és elér egy kritikus pontot, akkor az ingerületvezetés megáll, és megáll a szív. Ugyanis az ingerületvezetés a Nátrium-Kálium pumpának nevezett módszerrel működik. Amíg a mentősök nem tudják, hogy miért is állt meg a szív, addig egyetlen ilyen sportolót sem fognak tudni megmenteni!
A sportolók esetében kiemelten jelentkezik a kevés JÓ só fogyasztásának veszélye!

Amikor sóval kapcsolatos dolgokról hallasz érdemes odafigyelni pár dologra. Amikor nátriumról beszélnek az nem ugyanaz mint a só, mert az nátrium-clorid, kiszámolják neked a szükséges nátriumfogyasztást, majd mindenféle átváltás nélkül úgy beszélnek erről, mintha ez ugyanannyi konyhasót jelentene. Továbbá sokszor úgy beszélnek az elégséges mennyiségről, mintha az ugyanaz lenne mint az egészséges. Az elégséges nem jelent egészségest!
Ha a belélegzett levegő oxigéntartalma 10 - 15 százalék az még elégséges mert még életben maradsz, azonban akkor egészséges ha az oxigéntartalom eléri a normális 21 százalékot. Látható, hogy az elégséges és az egészséges még véletlenül sem jelenti ugyanazt.

További aljassága a betegséggyártóknak, hogy míg a Na tartalmat lassan szinte mindenen feltüntetik, addig a káliumtartalmat még a veszélyesen sok káliumot tartalmazó szójakészítményeken SEM tüntetik fel!

Érdemes azt is tudnod, hogyha már egyszer elromlott a vérnyomásod, akkor az már valószínűleg nem jön helyre még akkor sem, ha a kevés illetve rossz só fogyasztása miatt alakult ki, és a továbbiakban elegendő és jó sót fogsz fogyasztani. Miért érdemes mégis komolyan venned a sót ebben az esetben is? Azért mert amíg ez nincs helyreállítva, addig az egészséged tovább romlik, és újabb és újabb betegségek fognak jelentkezni.

Ha egészséget akarsz magadnak és a családodnak, akkor a következő dolgot nagyon jól vésd az eszedbe:
A vérképednek a következőképpen kell kinéznie:
Nátrium 141-142 mmol/l
Kálium 4-5 mmol/l
Kalcium 2,5 mmol/l
Magnézium 1 mmol/l

Nem állítom azt, hogyha így fog kinézni a vérképed garantáltan egészséges leszel, de azt igenis határozottan állítom, hogyha a vérképed nem így fog kinézni akkor garantáltan beteg leszel!

Ha vissza akarod pótolni a szervezetedből hiányzó sót akkor a következőket javaslom:
1.) Nézesd meg a vérképedet. Ha a vér Na értéke 140 mmol/l alatt van, akkor szükséged van a só visszapótlására. Ha 141-142 közötti az érték akkor téged ez a dolog nem érint.
2.) Győződj meg róla, hogy az általad fogyasztott só, jó-e! Vegyél belőle az említett módon egy fürdőt.
3.) Ezek után már csak jó sót fogyassz!
4.) Ha szükséged van a só visszapótlására, akkor csak nagyon lassan fokozatosan láss hozzá, folyamatosan figyelve magad. Nem kell rögtön megijedni mindentől, de ha ismeretlen és rossz tüneteket észlelsz, akkor lassíts és tájékozódj. A hirtelen, és intenzív só visszapótlás tényleg megemelheti a vérnyomásodat, ezért is fontos a fokozatosság. Minél nagyobb a szervezetedben a sóhiány annál lassabban kell hozzáfogni és annál érzékenyebb leszel kezdetben a sóra. Találkoztam olyannal, aki 1 pohár sós víztől rosszul lett. Vérképében a nátrium 135 alatt volt, és nem hallgatott rám, hogy lassan óvatosan. Az átmeneti rosszulléten kívül komolyabb baja nem lett, és ma már sokat javult a vérképe ebben a tekintetben.
5.) Ha használsz ételízesítőt, érdemes bio boltokban só nélküli ételízesítőt venni, amit otthon magad összekeversz jó sóval, vagy akár külön-külön is beleteheted az ételedbe.
6.) Kezd el olyan mértékig sózni az ételeidet, hogy MINDEN étkezésnél érezz egy KELLEMESEN sós ízt!
7.) Készíthetsz izotóniás sós vizet is. Amikor vízről beszélek én fontosnak tartom, hogy TISZTA víz legyen. A csapvizet és az ásványvizeket nem tekintem tiszta víznek. Tiszta víznek az ozmózis szűrt vizet és a desztillált vizet tekintem! A desztillált vizet nem szabad összekeverni az ioncserélt vízzel! (Tudom, hogy a desztillált vizet sokan mérgezőnek gondolják. Ez a betegséggyártók újabb hazugsága és szintén tudnék tartani róla egy előadást. Lehet, hogy egyszer ezt is megírom.)
(Ha ozmózis szűrőt akarsz venni tudom, hogy hol juthatsz hozzá a legolcsóbban, keress meg e-mail -ben.)
1 liter tiszta vízhez 9 gramm tiszta sót adj hozzá, és keverd össze. Ez az izotóniás sómennyiség. Az ilyen sós víznek az ozmózisnyomása pontosan annyi amennyire a szervezetnek szüksége van! Fontos! A lehető legpontosabban tartsd be a 9 gramm/liter arányt. A 9 gramm leméréséhez szükséges digitális konyhai mérleget bármelyik boltban megvásárolhatod 3-4 ezer forintért.
Ebből a sós vízből kezdj el naponta inni egy keveset, amit majd fokozatosan emelhetsz. A kezdő mennyiséget és az emelés ütemét és mértékét neked kell úgy igazítani, hogy az számodra megfelelő legyen.
Többnyire kezdetben elég napi 0,5 - 1 deciliter, amit kb 1 - 2 havonta emelhetsz 0,5 - 1 deciliterrel, de ismételten hangsúlyozom, hogy a megfelelő arányt neked kell magadhoz igazítani! Minél nagyobb az eltérés a normális 142-től, vagyis minél alacsonyabb a véred nátrium szintje annál nagyobb óvatosságra van szükség, és annál kevesebbel kell kezdeni és annál lassabban kell emelni az adagot!
Napi 1 – 1,5 liter fogyasztása fölé nem menj!
8.) A szervezet a sós íz érzékelésével tudja igen hatékonyan szabályozni a felvehető só mennyiségét. Minél alacsonyabb valakiben a só mennyisége, annál kevesebb só vehető fel egyszerre számára, mert a meglévő egyensúlyi állapotot annál jobban felborítja a sok só. Igaz, hogy ez az egyensúlyi állapot rossz egyensúly, de akkor is csak egyensúly és mint minden egyensúlyt, megváltoztatni csak lassan fokozatosan szabad, nem pedig felborítva. Ezért azok akiknek nagyobb a sóhiányuk ugyanazt az ételt sósabbnak fogják érezni, mint azok, akiknek elegendő só van a szervezetében. Ezt nyugodtan próbáld ki. Keress valakit, akinek a vérében legalább 3-4 mmol/l -el kevesebb nátrium van. Sózd meg az ételedet úgy, hogy számodra kellemesen sós legyen, és mond meg neki, hogy kóstolja meg. Számára ehetetlenül sós lesz. Mivel ahogy fokozatosan visszapótolod a sót egyre kevésbé fogod az ételekben a só ízét érezni így rájössz hogy mindenhol, minden sótlan, ezért érdemes mindig magadnál tartanod egy kis doboz sót. Meg fogsz lepődni mennyivel több sót fogsz fogyasztani, mint eddig. Ezt azért írtam le, hogy ha ezt fogod tapasztalni, tudd, hogy ez természetes.
9.) A sok só fogyasztásával több lehet a gyomorsavad, mivel a konyhasóból (NaCl) a clornak csak egy része kerül a vérbe (103 mmol/l), a többi része a gyomorsavhoz kell. A gyomorsav semlegesítéséhez, és a savasodás megelőzéséhez a legegyszerűbb módszer a szódabikarbóna fogyasztása. (A betegséggyártók már erről is mindenféle rosszat terjesztenek.) A szódabikarbóna NaHCO3. A vérben Na-ból mint már tudod 142 mmol/l-nek kell lennie, míg HCO3-ból 27 mmol/l-nek, valamint ez a szervezet legfontosabb pufferrendszere.
Mint láthatod a szódabikarbóna minden része természetes összetevője a vérnek. Ha az elmúlt pár ezer évben nem volt káros, akkor valószínűleg ez után sem lesz az. :)
Ezenkívül a szódabikarbóna fontos Nátrium forrás is, így szintén segít a vér Na értékét helyreállítani.
Szódabikarbóna fogyasztásánál fontosnak tartom, hogy gyógyszertári legyen. Nem drága, kb 200 Ft egy 200 grammos csomag belőle.
Olyankor vegyél be belőle, ha sok a savad.
Ha nincs túl sok gyomorsavad, és savasodás ellen, napi rendszerességgel akarod használni, akkor javaslom, hogy mivel semlegesíti a gyomorsavat, ezért étkezés után várj legalább egy órát mielőtt beveszed. Én egyszerre egy fél kávéskanálnyit szoktam bevenni, de a számodra ideális mennyiséget ennél is neked kell megtalálni. Tapasztald ki. Az sem jó, ha túl sokat fogyasztasz belőle.
10.) Ha bármilyen pozitív változást érzel magadon, pl fokozatosan elmúlt a krónikus fáradtságod, vagy bármilyen egyéb tapasztalatod van, akkor légy szíves írd meg.


Ejteni kell még pár szót a cukorbetegségről is. Létezik egy olyan dolog, amit úgy hívnak, hogy másodlagos nátrium-glükóz transzport. Ez olyan területe az orvosi biokémiának, amibe nincs kedvem beleásni magam, és nem is áll szándékomban. Azonban tekintetbe véve, hogy a cukorbetegség is népbetegség, és igazából értelmes magyarázatot nem tud rá adni a jelenlegi orvostudomány, ezért élek a gyanúperrel, hogy komoly köze van a rossz sónak a cukorbetegség kialakulásához is.

További zsenialitása a betegséggyártók módszerének, hogy öreg korra jelentkeznek a hatások, így további hasznot hajt azzal, hogy nem kell "feleslegesen" nyugdíjasokat fizetni.
Érdemes megnézni azt a tényt is, hogy ha visszaemlékszel 30 évvel ezelőttre, több idős ember volt, és azok is sokkal kevesebb gyógyszert szedtek, míg manapság szinte nincs olyan idős ember aki ne szedne gyógyszereket, és aránylag nem is keveset fogyasztanak.

Ez az ördögi módszer tökéletesen működik, úgy ahogy azt a betegséggyártók várják! Kik a betegséggyártók? Ezt találd ki magad.

Ez az írás teljes terjedelmében, és csak teljes terjedelmében változtatások nélkül, szabadon terjeszthető!

Ha a 2008-as előadásomat meg akarod nézni dvd-n elküldöm 500 Ft+postaköltség áron (számlával).
Ha személyesen akarod meghallgatni az előadást, akkor 2009.november 22-én gyere el a II Szerencsi ezoterikus találkozóra, a szerencsi Bocskai Gimnáziumba.
Ha fel akarod velem venni a kapcsolatot, az egeszsegesso_kukac_gmail_pont_com vagy a tisztaso_kukac_yandex_pont_ru címen tudsz elérni. Ezt az e-mail címet gyűtögető spam robotok miat tírtam ilyen cifrán. Nem ígérem, hogy minden e-mail -re válaszolok, de mindet elolvasom. Kérj visszaigazolást az e-mail-ről, hogy megkaptam-e!!!!
Ezt az írást feltettem a http://www.tisztaso.narod2.ru/ oldalra. 1-2 más dolgot is fel fogok majd tenni, ha lesz rá időm. Mivel a betegséggyártók éberen őrködnek az „egészséged” felett (vagy sokkal inkább a pénztárcájuk felett), ezért csak idő kérdése, hogy mikor teszik működésképtelenné az e-mail címeket, és a weboldalt, ezért amíg tudod másold és továbbítsd!

Szerencs, 2009. augusztus                                            Miklósi István

 

Kiegészítés: Ez az írás nem azért készült, hogy bárkiben is negatív érzéseket keltsen, azonban szükségesnek tartom, hogy nevén nevezzük a dolgokat, és én emögött sajnos tudatos és szándékos rosszindulatot látok.

Forrás: tisztaso.narod2.ru

Jelölők

Posta Imre honlapjának fórumában olvastam a napokban erre egy orvosi reakciót és Miklósi István válaszát. Átmásolom az lesz talán a legegyszerűbb:

---

Forrás: http://postaimre.euroweb4you.eu/forum/viewthread.php?thread_id=97&rowsta...

Az előadása (videó) letölthető innen (2008.12.14):
* Népirtás Kálisóval - Betegséggyártók 1. http://szetef.s10.vhost.hu/letoltes/video/20081214/eletvesztevhit1_360_2...
* Népirtás Kálisóval - Betegséggyártók 2. http://szetef.s10.vhost.hu/letoltes/video/20081214/eletvesztevhit2_360_2...

* * *

A fenti cikkre érkezett egy recenzió dr. Korom Gyulától (nyugdíjas orvos, belgyógyász, pulmonológus, kardiológus szakorvos), melyre Miklósi István (E-mail: egeszsegesso@gmail.com) korrekt válaszokat adott és rámutatott hol vitték vakvágányra az orvosi szakmát.

RECENZIÓ MIKLÓSI ISTVÁN BETEGSÉGGYÁRTÓK CÍMŰ, AZ EMBERI SZERVEZET NÁTRIUM ÉS KÁLIUM HÁZTARTÁSÁRÓL ÍRT TANULMÁNYÁRÓL.

PDF: http://fehersolyom.info/e107_files/public/1264685815_109_FT723_recenzi_v...

(... ... ...)

Összegzés:

1.)
Testi, lelki mérgezésre is igaz, hogy mérgezni, csak úgy lehet, ha jó dologba teszel egy kevés mérget. A tömény mérget senkivel sem tudod megitatni, ráadásul rögtön kiderül. Ha az akadémikus orvoslás tudását tekintjük a tiszta víznek, akkor a sóval és káliummal kapcsolatos hazugság benne az az 1 csepp méreg, ami nagyon kevés, ugyanakkor igen hatékony!

2.)
TÉNY, amit a Doktor Úr nem is érintett, mert nem tud cáfolni, pedig ez a lényeg:

- Az ozmotikus nyomás egyensúlya és állandósága rendkívül fontos

- az ozmózis nyomás állandóságáért több mint 90%-ban a nátrium felelős

- az ozmotikus nyomás optimális értékét a donnan egyensúlyban meghatározott 142 mmol/l nátrium biztosítja

- ha az ozmotikus nyomás nem optimális, az anyagcsere nem zajlik le rendesen

- ha az anyagcsere nem zajlik le rendesen, akkor annak betegség(ek) a következménye(i)

- akinek a vér nátriumértéke 140 mmol/l alatt van, az nem eszik elég sót (vagy rossz, mérgező, káliumklorid-os sót eszik), és a szervezete már nem tud rendesen kompenzálni. Anyagcseréje nem működik rendesen, aminek a hosszú távú következményei, különböző betegségek lesznek.

Látható, hogy ez a recenzió, a lényeget tekintve egyszerűen mellébeszélés.

3.)
Egyetlen anyaggal kapcsolatban sincs olyan összevisszaság, és annyi ellentmondás mint a káliummal kapcsolatban! Problémák, ahol kilóg a lóláb:

- A 24 órás gyűjtött kálium ürítési referencia tartomány nonszensz!

- A káliumos gyógyszerek adagolásával probléma van!

- 9 gramm kálium klorid (ami 9 db kálium-r tablettának felel meg), bevitele garantáltan halálos, ugyanakkor az 50%-os káliumklorid tartalmú Norbi Update só, 500 grammos kiszerelésben kapható a boltokban, ami 250 db!!! (igen 250 darab) kálium-r tabletta hatóanyagát tartalmazza! Ebből elkészít magának valaki egy igazán sós sóletet, eszik belőle reggel, délben, este, másnap garantáltan temetik!!!

- A nátrium tartalmat szinte mindenen feltüntetik, pedig nem jelent közvetlen életveszélyt. Ugyanakkor a káliumtartalmat, aminek a túladagolása közvetlen életveszélyt jelent, még a veszélyesen sok káliumot tartalmazó szója italokon sem tüntetik fel!

- A kálium klorid LD 50 értéke (ez azt jelenti, hogy ennyitől a kísérleti állatok 50%-a elhullik) hivatalosan 2500 mg/testsúlykilogramm. Ha ezt átszámoljuk egy 70 kilós emberre, akkor azt jelenti, hogy egy 70 kilós ember 175 (igen százhetvenöt) kálium-r tabletta elfogyasztása esetén vagy meghal, vagy nem. NONSZENSZ! A valós érték kb 90 mg/ttkg! (a különbség mindössze 2410 mg/ttkg)

- Az eredeti infúzió (ringer oldat) nátrium kálium arányában a következőket tartalmazta: 0,9% Nátrium-klorid ami 154 mmol/l tiszta nátrium, és 0,03% kálium klorid, ami 4 mmol/l. Ez volt az egészséges arány, de ez már a múlté, ez már nincs! Jelenleg a Ringer Laktát-Hartmann infúzió van helyette, ami nátrium, kálium vonatkozásában a következő: 0,7655% Nátrium klorid, ami 131 mmol/l. (REFERENCIA TARTOMÁNY ALATTI ANTIFIZIOILÓGIÁS MENNYISÉG!), és 0,04% kálium klorid, ami 5,4 mmol/l tiszta kálium (REFERENCIA TARTOMÁNY FELETTI ANTIFIZIOLÓGIÁS MENNYISÉG!) Doktor Úr, vagy bárki más, erre adjon értelmes magyarázatot!Ja, és még a vér, PH szempontjából legfontosabb pufferrendszer szerepét betöltő HCO3-at is lecserélték laktátra. Szintén, merő jóindulatból. (Az eredeti Ringer-oldatban 0,02% NaHCO3 volt, helyette most csak laktát van!)

Gyakorlatilag a Doktor Úr is egyetértett velem abban, hogy káliumhiányos étrend jelen világunkban elképzelhetetlen. Miért is kell, akkor óriási összegeket költeni arra, hogy az embereket arra buzdítsuk, hogy egyenek több káliumot. Ennek, egyszerűen nincs más magyarázata, mint az, hogy tudják, hogy ez megbetegíti az embereket, és ez is a cél!!!

Erre senki nem tud más magyarázatot adni!

-

Ez a levél több tekintetben is iskolapélda, egyrészt, jól mutatja az írásomra a várható reakciókat. Fogok, még ettől különb "kritikákat" is kapni. Azt nem tudom, hogy a betegséggyártók fizetett emberei, vagy a fanatikusok lesznek-e hangosabbak, majd meglátjuk. Látható az is, hogy egy orvos csúsztatásokkal teli, tévedésektől és önellentmondásoktól sem mentes magyarázata rendkívül hihető tud lenni.

Iskolapélda abban a tekintetben is, hogy ha a Doktor Úr tévedéseinek, vagy csúsztatásainak én csak a töredékét követtem volna el, akkor rögtön hitelemet vesztem mindenki szemében, és onnantól kezdve, kinevetett volna a kedves olvasó is, az orvosokról nem is beszélve. A doktoroknál alacsonyabb végzettségem, sajnos nem engedi meg azt a luxust, hogy tévedjek, ezért nagyon sok munka (több mint 10.000. oldal orvosi könyv tanulmányozása), többszörös saját tapasztalat, a józan ész diktálta következtetés, illetve az egész folyamat megértése és átlátása előzte meg, a tanulmány megírását. Ezért igyekszem a lehető legtömörebben, legpontosabban és legközérthetőbben fogalmazni, ami nem biztos, hogy mindig tökéletesen sikerül. Ez egy egyenlőtlen küzdelem, és még ha esetleg orvosok is állnak mellém, egy dogmát, akkor sem könnyű megdönteni.

Köszönöm azért a Doktor Úrnak, hogy vette a fáradtságot, és leírta, amit jónak látott, és köszönöm, Bíró Attilának, hogy eljuttatta hozzám.

Látható, hogy milyen könnyen félrevezethető egy orvos is a témában, és jóindulata ellenére, milyen "fanatikusan" védi az álláspontját.

Végigpraktizált egy életet nagy tudással, és jó szándékkal, azonban egy lényeges ponton hazugságra alapozva. Érthető, hogy nem fogadja el, az első jöttmenttől hogy valami nincs rendben! Pedig csak számolni kell. A számok azok számok. Ha pedig, egy számítással valaki nem ért egyet, sőt kijelenti, hogy rossz, akkor minimum illik, SZÁMOKKAL alátámasztani. A tényeket, kéretik tényekkel-, a számokat és a számításokat, számokkal és számításokkal cáfolni!

Továbbá köszönöm ezt a levelet a Doktor Úrnak azért is, mert érthetővé tette számomra, hogy hogyan vannak az orvosok félrevezetve: A túl sok káliummal mérgezett vese ürítését tekintik normálisnak, és erre alapozva indokolják a mérgező mennyiségű kálium fogyasztását. Továbbá közlik a szervezet teljes káliumtartalmát (amiből 98% nem vesz részt a káliumforgalomban), és ezzel e jelentős mennyiségű káliummal sugallják azt, hogy a napi 2-3 grammos káliumforgalom, jelentéktelen mennyiség, így teljesen normálisnak tekinthető.

Doktor Urak! Gondolkozzanak el azon, hogy bármilyen anyag, jelen esetben a kálium napi szükségletének megállapítását arra alapozni, hogy ennyit ürít a szervezet, úgy hogy közben nem tudjuk biztosan nem-e azért ennyi az ürítés, mert a szervezet feleslegtől próbál szabadulni, egyszerűen rossz kiindulási alap, ami tévedésre adhat, és ad is lehetőséget!

Ez az orvosok félrevezetésének az alapja!

Ennek megértése lehetőséget adott, hogy az orvosok számára is jól érthetően magyarázzam el ezt a hazugságot. Ezzel igen nagy szolgálatot tett, mert orvosi reakciók hiányában eddig, erre nem volt lehetőségem.

(...)

1 hete (2011/03/29) egy patikában nem adtak tiszta NaCl-ot. Arra hivatkoztak, hogy az ÁNTSZ megtiltotta a patikatisztaságú só értékesítését. Ez igaz?

Mivel nincs tapasztalatom a bolti sóval, és nem szeretnék sokat fürödni, tudna-e valaki ajánlani megbízható NaCl beszerzési forrást?

Köszönettel előre is.

Ha te voltál az, akinek nem adtak, akkor igaz. Ha az áentéeszre hivatkoztak, még igazabb - miért mondana le a patikus némi bevételről?
A "patikatisztaságú só" amúgy érdekes szóösszetétel. Valami vagy (konyha)só, vagy nem az.
Gyorsan kiugrottam a spájzba és megnéztem az egyébként bizalomgerjesztően szürke-szutykos kilós só csomagolását: csomósodásgátló E 536, Google: kálium-ferrocianid. Hát az sem (konyha)só.
Gyerekkoromban csak valami szörnyen durva, barna nátronpapír zacskóba csomagolt sót lehetett kapni, amit sodrófával kellett (gondosan letakarva) szétverni a konyhakövön, olyan masszív tömböt alkotott.
Majd megjelent a drágább, csomósodásgátlóval komfortosított 'finom só'.
Mindennemű brutális fizikai beavatkozás nélkül csak belecsippentettél, és már pergetted is az ujjaid közül a zsíros kenyérre. Naná, hogy fogyott.
Közben előbányásztam a kb. egy éve sós kiflihez vásárolt kristályos tengeri sót (fél kiló háromszázvalahány ft.) amin adalékanyag ugyan nincs feltüntetve, csak az, hogy 100g termék 40g nátriumot tartalmaz. A többi nyilván antianyag, és szublimált a hipertérben.
Származási hely EU, amúgy Nyírtasson dobozolják. (Aki nem a mainstreamből szerzi be a napi betevőt, annak a faluról beugrik ez-az ...:-)
Visszatérve a kérdésre, már a jobb sorsra érdemes Parajdon (Erdély) sem adnak el magánszemélynek a helyben bányászott kősóból. Ne kérdezd, miért.

Kedves sórstársak! :) Posta Imre honlapjának fórumára bemásoltam néhány cikket, amit érdemes átfutni aki szeretne tisztábban látni. (Regisztrálni kell a honlapon hogy látható legyen.)

http://postaimre.euroweb4you.eu/forum/viewthread.php?thread_id=97&rowsta...

Létrejött korábban egy Só rendelési levelezési lista, amin keresztül a tiszta só beszerezhető: https://groups.google.com/group/so-rendeles-tudnivalok?hl=hu

Só-térkép: http://bit.ly/soterkep

* * *

NaCl forgalmazása patikákban megtiltva - Országos Tisztifőorvosi Hivatal - 2011. február 3.

A patikáknak küldött levél szkennelve: http://www.kephost.com/images4/2011/3/26/zayev85rjau55l1m4xjv.jpg

* * *

A kálium problémáról - Harmathy Ildikó (biológus-mérnök)
2009-09-09

Tejfalussy András villamosmérnök a műtrágyák terméshozamra gyakorolt hatásának vizsgálata kapcsán találkozott a kálium problémával.

Állítása szerint a megnövekedett kálium és csökkent nátriumfogyasztás az alacsony folyadékbevitellel együtt számos élettani problémát okoz, az emberek széles tömegei érintettek.

Duplán szakmámba vág a kérdés: biológus-mérnökként és piac-szervezőként egyaránt. Utánanéztem hát a dolgoknak és az alábbi véleményt alakítottam ki. Véleményemet elküldtem a Magyar Tudományos Akadémia Elnökének, kértem állásfoglalásukat. Elküldtem továbbá a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának, talán ő törődik valamivel.

Az Akadémia megtagadta a vélemény nyilvánítását, az ombudsman nem is válaszolt. (...)

Folytatás: http://biokemia.blogol.hu/?d=2009-9

* * *

Tejfalussy András honlapja
CSALÓK URALJÁK A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOT?

A fogyasztóvédő só-szabványt (MSZ-01-10007-82.) sértő, e szabvány tudatos kijátszásával a fogyasztók egészségét végzetesen károsító csalásnak, a nem kóser étkezésűeket tudatosan betegítő és ivartalanító mérgező "étkezési sókeverékek" magyarországi kereskedelmi forgalmazásának a tárgyi bizonyítékai: (...)

Folytatás: http://aquanet.freeweb.hu/szoveg/FogyVedVezCsalo080206.htm

* * *

A lakosság mérgezése két generáció óta tart. Hová lett a sónk?
Gyermekeink, Rokonaink, Barátaink élete sem érték számunkra?

Ezúttal egy jól ismert problémát közelítünk meg, de a logikus, tudományos és érzelmi meggyőzésre alapozva, a legfontosabb értékeinkre vetítve. Több nemzetvédő szakember vív élet-halál harcot Magyarország lakosságának módszeres, a 60-as évek eleje óta tartós kálium-kloridos mérgezése ellen! Bejelentéseik, feljelentéseik szélmalomharcnak tűnhetnek, mert tömegesen csak a nemzeti oldal felvilágosodottabb része figyelt fel rá!

Mivel jelen írás szélesebb nyilvánosság számára készült, így kitérnék olyan részletekre is, amelyek sokak számára ismertek, de sok olyan ember akad, aki szándékosan el sem olvassa a hasonló, felvilágosító, és cselekvésre buzdító felhívásokat, mert összeesküvés-elméletnek, légből kapott valótlanságnak minősítve, szinte gondolkodás nélkül átlép rajta. Egyesek, pedig gyakorta arra hivatkoznak, hogy tehetetlenek az elnyomó hatalom népirtási tevékenysége ellen!

Tegye, ha lelkiismeret furdalás nélkül képes mérgezett ételt letenni gyermekei, szülei, testvérei, rokonai, barátai elé az asztalra. Az ismeretlen honfitársakat nem említem meg, mert a közönyösség tipikus álarca a személytelenség.

Valamennyien tudjuk, hogy Magyarországon népbetegségként emlegetik a szív -és érrendszeri betegségeket, és elsődleges halálokként a szívinfarktus, agyvérzés és tüdőembólia szerepel. Az európai átlagnál 10 évvel alacsonyabb átlagéletkort a magyarok étkezési szokásaival, a sós, zsíros ételek fogyasztásával, illetve a mozgáshiányos életmóddal indokolják, amely ellen sajátos, törvénytelen, embertelen és nem csak a magyarországi, de a nemzetközi jogba is ütköző módon biztosítanak "szabad utat"! (...)

Folytatás: http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=39&c_start=0

* * *

http://api.ning.com/files/30lNQ8qXrcXmqFdSVIqr0xvbEfcjRa6elwWfgAqxHxeljS...

2011. március 29 - Legfelsőbb Bíróság
Tárgy: Mérgezéseket okozhatnak a szabványsértő sók, amelyeket a kálisó veszélyeire figyelmeztetés nélkül árusíthatnak

Dr. Marosi Pál Gábor - ny. gyermekgyógyász főorvos
Tejfalussy András - okl. vill. mérnök, méréstani szakértő

(...)

Folyt.: http://postaimre.euroweb4you.eu/forum/viewthread.php?thread_id=97&rowsta...

...

Üdv!
Ha valaki a patikai forgalomból kivont 100% Nacl keresi,írjon a szkita2000@gmail.com mail címre ,hozzá fog jutni akárhogy nem tetszik is a gyógyszer lobbinak.

Csak egy kis utánajárás és az eredménye.

A patikákban továbbra is lehet kapni tiszta konyhasót. Az ántsz azért hozta a "tilalmat", mert valami pletyka miatt mindenki a patikákba ment sóért kilószámra, ami ideiglenes hiányt okozott. A patikai NaCl gyógyászati célra és nem általános étkezésre szánt készítmény.

Ennyi csak.

www.tisztaso.hu weboldalon lehet megbírható sót venni.

Meg kell szólalnom, mert úgy látom kissé kezd félrecsúszni a megkezdett téma. A kereskedelmi forgalomban kapható étkezési célra szánt "sók" nagy része használhatatlan és étkezési célra alkalmatlan, gyakorlatilag ipari hulladék. Ezt „taknyolják be” jóddal, vagy ami még rosszabb káliummal, melynek a fogyasztása lassú de biztos halál, mondjuk ki népirtás.

Mi is az, amit sónak nevezünk? Amire az emberi szervezetnek szüksége van? Nos semmiképp nem tiszta NaCl. A tiszta NaCl pusztán csak azért jobb a boltokban kapható konyhasónak nevezett (NaCl + I + K stb.) szemétnél, mivel nem tartalmazza a mesterségesen hozzáadott elemeket. DE ez már régen nem az, amit Sónak nevezünk! Az IGAZI SÓ tartalmaz NaCl-ot és minőségétől függően akár 84! egyéb ásványt és nyomelemet melyekre a szervezetünknek alapvető szüksége van az egészséges működéshez. Továbbá a fő különbség az, hogy a normál konyhasó finomított. Idézek: „Készítése során keresztülmegy egy olyan tisztítási folyamaton, amely mélyen beleavatkozik az anyag szerkezetébe. A nátrium-kloridot fehérítik, hogy a vásárlók elvárásának megfelelően hófehér legyen. A konyhasó tehát egyáltalán nem az a tiszta só, amilyennek a reklámok mondják. Tartósítószert és segédanyagokat is tartalmaz, például alumínium-hidroxidot, amely a megfelelő halmazállapotának megmaradásához kell. Minden egyes grammnyi konyhasó 23-szor annyi sejtnedvet rabol el tőlünk, állítják a szakemberek. A konyhasó a leggyakrabban, szinte általánosan és nagy mennyiségben alkalmazott élelmiszer-adalékanyag. megtalálható szinte minden feldolgozott élelmiszerben, akár ízfokozóként, akár tartósítószerként. Ennek eredményeként anyagcsere-folyamatainkat állandó "permetezés" éri, életfontosságú folyamataink pedig kiszáradnak.” (Idézet forrása: http://www.jomtom.hu/himalaja-so.html )

Aki látott már eredeti, „tisztítatlan” bányasót (pl. parajdi bányasót) az tudja, a só színe szürke, nem fehér. (A himalájai sók pedig színesek, változó színű kristályokkal) Ez a kristályszerkezetben található számtalan elem és nyomelem miatt van, ami valódi életsóvá teszi a sót, nem lecsupaszított NaCl.

A lecsupaszított NaCl-ot szervezetünk MÉREGKÉNT azonosítja, ezért igyekszik megszabadulni tőle. Amikor a bevitt mennyiséget már nem képes a távozó vizelettel stb. eltávolítani a szervezetből, akkor elkezdi a "perifériákra" szorítani (kevésbé életfontosságú szervekbe, pl. izületekbe lerakva), így jönnek létre pl. az ízületi gyulladások. Ezért a tiszta NaCl rendszeres fogyasztása is EGÉSZÉGTELEN!!!

A tisztítatlan, vagyis valódi sót a szervezetünk viszont élelmiszerként ismeri fel, és teljes mértékben azonosítani tudja a DNS-ünk, ezáltal az egyik legfontosabb életforrás szervezetünknek.

Ezért kérek mindenkit, ne a patikai lecsupaszított és értékétől megfosztott NaCl-ot keresgélje, hanem a valódi, lehetőleg bányából származó, finomítatlan kősót. A bioboltokban forgalmazott tengeri sók java része is sajnos csak egy nagy átverés, köze nincs ahhoz aminek lennie kellene. Jelenleg a legtisztább állapotban Földünkön csak a sóbányákból származó finomítatlan kősók mondhatóak emberi fogyasztásra alkalmas Sónak. (a tengerek szennyezettsége miatt sajnos az onnan lepárolt sók nagy része nem megbízható, ezért azokat is "tisztítják")

Somlósi Lajos is több előadásában részletezi ezt a témát, melyek oldalunkról letölthetőek.

Szeretettel: Morgó

"A lecsupaszított NaCl-ot szervezetünk MÉREGKÉNT azonosítja, ezért igyekszik megszabadulni tőle. Amikor a bevitt mennyiséget már nem képes a távozó vizelettel stb. eltávolítani a szervezetből, akkor elkezdi a "perifériákra" szorítani (kevésbé életfontosságú szervekbe, pl. izületekbe lerakva), így jönnek létre pl. az ízületi gyulladások. Ezért a tiszta NaCl rendszeres fogyasztása is EGÉSZÉGTELEN!!!

A tisztítatlan, vagyis valódi sót a szervezetünk viszont élelmiszerként ismeri fel, és teljes mértékben azonosítani tudja a DNS-ünk, ezáltal az egyik legfontosabb életforrás szervezetünknek "

Sajnálom hogy valaki még itt tart hogy ekkora butaságokat leír.Gondolkozzunk Béláim,ha valami miatt gond lép fel a szervezetben és mondjuk infúziót kell kapni mondjuk csak kezdésnek sima fiziólógiás sóoldatot ,hát elég rosszul nézne ki a lötty a palackban ha kősóból lenne :)) neem? A következő amin talán írkálás előtt el kéne gondolkodni,hogy sót nem csak sóbányából lehet nyerni hanem tengeri lepárlókból ügyebár.Már borult is a "Jelenleg a legtisztább állapotban Földünkön csak a sóbányákból származó finomítatlan kősók mondhatóak emberi fogyasztásra alkalmas Sónak".Na akkor ismét gondolkodjunk,ugye avval mindenki tisztában van hogy minden só tengeri.A sóbányákban ,lepárlóhelyeken UGYAN AZ a só található csak az egyik már régebben lepárolódott mivel eltűn felőle a tenger.Na itt jön az érdekes dolog,mindkettőben hasonló "szennyező anyagok" találhatóak.Mint fentebb írtam ezeknek a plusz anyagoknak NINCS szerepe a sejtműködés normális szinten tartásában kivéve a nátriumnak.Pontosan ezért kell sót fogyasztanunk hogy pótolni tudjuk a normális sejtműködést biztosító nátrium ionokat.És bármennyire is furcsa a leghatékonyabban ezt a 100% nacl vagyis a vegytiszta ,szennyeződésektől mentes sóval tudjuk elérni.Na ezért nem zavaros az infúziós oldat sem mert a vegytiszta ,a szervezet számára legnagyobb hatékonysággal használható sóból készül.Ezt a sót egyébként ugyan abból a sóbányából kitermelt sóból finomítják amit most előszeretettel dúsítgatnak plusz káliummal,E536 kálium ferrocianiddal és még az ég tudja mikkel.És ez a népek legnagyobb gondja, persze akit érdekel hogy ne mérgező sót használjon,hogy melyik sóban lehet megbízni.A sok keresgélés,tesztelgetés helyett Tejfalussy András már évekkel ezelőtt leírta hogy CSAK a PATIKAI TISZTASÁGÚ sóban lehet megbízni mivel abba nem tehetnek semmi féle adalékot vagyis csak ezt lehet kóser sónak tekinteni mint ahogyan a jordán partján kereszteltek csak ezt a sót használják.Pont ezért akadályozzák a tiszta sóhoz jutást már a patikákban is.Nehogy véletlenül ne legyél beteg a tiszta só fogyasztása miatt.A másik érdekes dolog például,külföldi sóbányákból "fű alatt szervezve szállítanak adalékanyag mentesnek mondott sókat,olyan kikötéssel hogy csak három tonnát tudna kicsempészni havonta a bányából.A többit kötelezően adalékokkal kezelik.Felnőtt emberek még hisznek,legalábbis hinni akarnak a mesékben.
Akit komolyabban érdekel ez a téma nézegesse ezeket az oldalakat:
http://www.varykeramia.hu/page14.html
http://aquanet.fw.hu/
Jó olvasgatást ,akit megbántottam volna ezzel az írással attól elnézést kérek előre is.

Kedves Zsolt!

Ne sajnálkozz, inkább gondolkozz... Szerinted a szervezetünk hosszú távra a 100%-os NaCl oldat fogyasztására vagy a valódi SÓ fogyasztására lett "kódolva"? A fiziológia oldatot nem arra találták ki, hogy táplálék legyen. Szerinted akkor a "tisztítatlan" sóban található többi elem, az szennyeződés? (Az más kérdés, hogy valóban nehéz jó minőségű és nem betaknyolt sóhoz hozzájutni)

Nem azt mondtam, hogy a 100% tisztított NaCl-ot azonosítja méregként ami a fiziológiás oldatban van, hanem a "A lecsupaszított NaCl-ot szervezetünk MÉREGKÉNT azonosítja, ezért igyekszik megszabadulni tőle" ne magyarázd félre a szavaim. A lecsupaszított NaCl alatt az iparilag "tisztított" sót értem. Az ipari, lecsupaszított, gyakorlatilag a só ipari hasznosításánál a belőle történő egyéb hasznos anyag kivonásánál történő "hulladékként" képződő és aztán egyéb anyagokkal (pl. kálium, jód) kevert "tisztított sót" azonosítja méregként, ha csak ezt fogyasztod, és hozzáteszem, főleg ha mértéktelenül. Ezért ha lehet még csak ne is a 100% os NaCl-t keressük, ami természetesen sokkal jobb a szervezetnek, mint a boltban kapható "sók", hanem a VALÓDI TISZTÍTATLAN SÓT. Akárhogy is ragozzuk, a szervezetnek TELJES ÉRTÉKŰ SÓRA, és NEM lecsupaszított NaCl ra van szüksége.

A szervezetünkben nem kémiai, hanem biokémiai és alkímiai folyamatok zajlanak.

Mielőtt haszontalan vitát indítanánk, a magam részéről zárom is az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásomat. Kérlek hallgass meg pár előadást nálam avatottabbaktól, pl. Somlósi Lajostól... Ha ő hülyeségeket beszél szerinted, akkor én is...tehát vagyunk még páran ezekkel a butaságokkal.

Szeretettel: Morgó

Mivel komoly hiányosságokat látok ebben a "tiszta nacl méreg" valaki szerint a szervezetnek témában és nem meggyőzni akarok senkit csupán egy kis gondolkozásra próbálok sarkalni, ezért inkább csak bemásolom Tejfalussy András véleményét a tiszta azaz csak patikában beszerezhető 100% Nacl -ről,aminek nemrég tiltották be a forgalmazását.Minden olvasó maga döntheti el hogy e sorok írója mekkora tapasztalattal és kutató munkával alakította ki ezt a véleményét.

-részletek az írásból:

- 10-12 évvel később aztán egy jó-barátom szólt, hogy hallottam-e Tejfalussy András nevét és a hírverését a sóról? Döbbentem olvastam el Tejfalussy úr felhívását... Tudtam, abban a percben rádöbbentem, hogy ez okozza az én bajomat is, ez történt nagyanyámmal is, ettől kapott édesanyám súlyos csontritkulást és magas vérnyomást, ettől szívritmuszavaros atyám!!!! Mi ugyanis sok sót fogyasztottunk és fogyasztunk most is! Szeretjük a sót! A paradicsomon, a paprikán, a hagymán és úgy nagy általánosságban elmondva mindent jól megsózunk! Kiváltképp a fasírtot!

Összeállt a kép, mert egyértelmű. A tények azok tények, lehet velük vitatkozni, de nem érdemes mert a tények makacsul tények is maradnak! Itt egyet lehet tenni: átgondolni az eddigi ismereteinket, nem hallgatni senkire sem, hanem gondolkodni és mindig mindent ellenőrizni!!!!!

Tejfalussy úr felhívása után 3 napig csak az üzleteket jártam és vadul ellenőriztem a polcokon a sót, a sókat....nem hittem el, de inkább nem akartam elhinni!!!! Nem létezik, hogy valakik ilyet tesznek!!!!! Az agyad tudja, hogy igaza van Tejfalussy úrnak, de Te magad nem hiszed el, nem akarod elhinni, hogy ez tényleg igaz és veled történik meg...

Azóta olvastam egy bölcseletet: "..az okos ember mindig kételkedik.." Ez nagyon idevág!

Azóta szereztem tiszta NaCl-t a patikából… és itt jön az érdekesség, nem hiszed el, de úgy alszom a bal oldalamon, mint egy kisded! A kislányomnak elmúlt az ekcémája és újra olyan sós a verejtékem nyáron, mint 1980 előtti gyermekkorom idején! Szinte marja a szemem! Kb. 3 éve pont azon gondolkodtam, hogy 40 éves koromra hogy megváltozott a testem mert már nem csípi a szememet az izzadság...Egy túrót! NÁTRIUMSZEGÉNY DIÉTÁRA VOLTAM FOGVA A TUDTOMON KÍVÜL!!!!!! És mellette pedig öntik ránk a kálium kloridot.. az a rémes és ördögi az egészben, hogy nem egy testidegen anyagot, vagy mérget adnak nekünk, hanem egy fontos és létszükséges anyagot kapunk csak éppen eltorzított arányban ami viszont a testünkön belül ebben a koncentrációban szörnyű pusztítást végez!!! A természetben előforduló NaCl többletet a vesénk lekezeli, de az ilyen mértékű KCl-el szemben teljesen védtelen!!!
Szóval csak gondolkodni kell, mit is tanultunk az általános suliban? A só NaCl. Mit is mond a "visszavont" Magyar Szabvány, amit eleink nem véletlenül vettek szabvány alá, szinte kőbe vésve??? Azt, hogy a közvetlen étkeztetésre szánt sónak minimum 97% tiszta NaCl-t kell tartalmaznia!
Na ennyi az idézet.Ha valakinek még mindig nem világos 97% tiszta Nacl-t kell a szabvány szerint tartalmaznia az étkezésisónak.Pont azért mert a sót a nátriumklorid miatt fogyasztjuk.A káliumot meg az összes többi elemet nem a konyhasóból vesszük magunkhoz hanem a zöldségekből,gyümölcsökből,húsokból stb.
Részemről is lezárom a témát ,aki akar ezek után már utánna nézhet a dolognak,adok még pár linket hozzá:

http://szellemgyogyasz.mindenkilapja.hu/blog/22226492/renderpost/2293459...
http://egeszseghazugsagso.freewb.hu/so-mitosz
http://www.freeweb.hu/aquanet/szoveg/NepirtoNahianyKtobbletTunetei090702...
http://www.biokemia.blogol.hu/

Kedves Zsolt!

Amit eddig leírtam nem az ellen szólt amit Te tudsz és leírsz. Pusztán azt akartam elmagyarázni, hogy a SÓ amit az emberiség évezredek óta fogyasztott mielőtt ez az iparilag tisztított de egyéb anyagokkal mint pl kálium tudatosan beszennyezett sóként árusított vacak megjelent a boltokban, nos az a só a NaCl-on kívül még legalább 84! a szervezetnek hasznos nyomelemet és ásványi sót tartalmaz. Ez pedig a KŐSÓ, amiben ott van a NaCl csak nem lecsupaszítva, ezért egészségesebb mint akár a 100% os patikai tisztaságú NaCl. Ehhez ma is hozzá lehet jutni, pl Parajdon, a sóbányából. Persze ott is könnyebben fogsz kapni "tisztított" sót. A pejoratíve és szándékosan "tisztított" só alatt pedig nem a 100% os patikai tisztaságú NaCl-ot értettem, amint kifejtettem eddig is, hanem a boltokban kapható iparilag tisztított és szándékosan egyéb anyagokkal betaknyolt étkezési sót, ami VESZÉLYES AZ EGÉSZSÉGRE. Ennyi.

Nem azt kérdőjeleztem meg, amit Tejfalussy írt, azokat magam is jól tudom.

Sajnos teljesen elbeszélünk egymás mellett és ez itt a legnagyobb gond.
Ha figyelmesen elolvasod az általam leírtakat és esetleg meghallgatsz egy két Somlósi Lajos előadást, rá fogsz jönni, hogy nem ellened beszélek. SŐT. Illetve SÓt :) Ő is akárcsak én is teljesen egyetért Tejfalussyval ezekben.

Szeretettel: Morgó

Kedves Morgó, egyáltalán nincs igazad!

A szervezetünknek a sóból csak a nátriumkloridra van szüksége.
ZSOLT nagyon helyesen írta: "... a sót a nátriumklorid miatt fogyasztjuk. A káliumot meg az összes többi elemet nem a konyhasóból vesszük magunkhoz hanem a zöldségekből, gyümölcsökből ..."

Az emberi szervezet szervetlen formában csak a nátrumkloridot és a káliumkloridot tudja hasznosítani. Az összes többit, csak és kizárólag ionos formában, úgynevezett szolvatációs burokba csomagolva képes beépíteni. Ilyen formában pedig csak a növényi táplálék tartalmazza azokat. A szervezetünkön belül ásványianyagról nincs is értelme beszélni, mert bennünk csak ionok vannak.
Ezekről a http://egeszseghazugsagso.freewb.hu/so-mitosz oldalon részletesen lehet olvasni.

Egyébként legújabban már STOP SÓ kampányt hirdettek, - gyorsítva a kiirtásunkat.

gadol

Kedves Gadol!

"A szervezetünknek a sóból csak a nátriumkloridra van szüksége."

Akkor miért van a természetben a sóbányákban található SÓban még kb. 84! egyéb anyag is? A többi anyagot akkor évezredeken keresztül csak ballasztként vitte be az emberiség magába? Isteni tévedés lenne a bányákban fellelhető "tisztítatlan" SÓ? (Akakár a DNS azon része, mellyel a tudomány nem tud vagy nem akar mit kezdeni, ezért nagylelkűen "hulladékDNSnek" kereszteli? Nem folytatom.)

Amiről Ti beszéltek az kémia. Az emberi szervezetben pedig biokémia és alkímiai folyamatok zajlanak. Szentgyörgyi Albert is megmondta már jó régen ezt, de a mai napig sokan nem akarnak erről tudomást szerezni. Vagyis a bevitt anyagok nem direkt módon hasznosulnak. Egy példa. A szervezetnek pl. "magnéziumhiánya van". Hiába fogsz szedni CSAK magnéziumot, mert nem fog beépülni a szervezetbe. Kálcium is kell hozzá... A természetes táplálékainkban pedig pont ez a titok: az ásványi anyagok a legoptimálisabb szerves kötésekben juthatnak be a szervezetünkbe, így az a benne zajló biokémiai folyamatok révén a legoptimálisabban tudja hasznosítani őket, szükségének megfelelően akár átalakítva anyagokat. (Az emberi szervezet képes átalakítani anyagokat és meg is teszi azt.) Ameddig ezt nem vesszük tudomásul, nincs miről értekeznem. Nem vagyok természetgyógyász, vagy "szakember" de ha végre valahára vennétek a fáradságot és meghallgatnátok ezzel kapcsolatban pár előadást Somlósi Lajostól, valamint Dr.Louis Kervan kísérleteinek is utána nézne a világ, talán megértenétek amit írtam a hozzászólásaimban.

Sót pedig bányából és nem patikából kell beszerezni, mielőtt a paranoia végleg eluralkodna a kiirtásunkkal kapcsolatban, mely amúgy sajnos valóban több fronton és válogatott módszerekkel történik. Évezredek óta. Sikertelenül.

Kérnék tehát mindenkit, hogy mielőtt vitába bocsátkozna, az említett forrásokat tanulmányozza. Oldalunkról letölthetőek. Én megtettem. Amennyiben pedig nincs igazam, úgy a fentebb említett tekintélyeknek sincs, mivel ezeket a dolgokat nem én találtam ki.

Szeretettel: Morgó

Egyébként pedig, itt ugyanazt írtad magad is: "... A természetes táplálékainkban pedig pont ez a titok: az ásványi anyagok a legoptimálisabb szerves kötésekben juthatnak be a szervezetünkbe, így az a benne zajló biokémiai folyamatok révén a legoptimálisabban tudja hasznosítani őket, szükségének megfelelően akár átalakítva anyagokat. ..."
Dr. Louis Kervan neve és a munkássága sem ismeretlen előttem. Országh József Professzor úr is említi. Ahhoz azomban hogy a szervezetünk bármely anyagot transzmutálni tudja, előbb fel kell vegye a táplálékból. De felvenni, csak és kizárólag szerves formában tudja. A sóban az elemek szervetlenek. S mint Országh József Prof. úr írta, - "Biológiailag az „ásványi anyag” fogalmának nincs jelentése. Ásványi anyagokról csak földtani, vegyi és ásványtani körökben van értelme beszélni. Élő szervezetekben nincsenek szigorú értelemben vett ásványi anyagok. Itt fémes jellegű, pozitív, elektromos töltéssel bíró ionok vannak. ..." "... A fémionokat a konyhasó kivételével az élőlények, normális körülmények között, csak szerves burkolatukkal együtt építik be. Érdemes megjegyezni, hogy a víz, a levegő és a konyhasó kévételével minden, amit egy élő szervezet magához vesz, szerves eredetű. Az élő anyagban (táplálékban) lévő fémes elemek kivétel nélkül ionizáltak és szerves szolvatációs burokban vannak. ..."
(A transzmutációt meg korábban már emlitettem is, itt: http://kata.tars.ro/2011/01/24/a-c-vitaminrol-es-nehany-tevhitrol#commen... )

Szeretettel: gadol

Kedves Morgó! Szerintem meg, Te(!) nem érted... Amiről mi beszélünk, az éppen nem kémia, hanem biokémia. A sóbányák tisztitatlan sója biztosan nem Isteni tévedés, de az embert úgy teremtette, hogy a szervetlen anyagokból csak a nátriumklorid és a káliumklorid tud beépülni. Ez így volt az ősidőkben is, amikor még senki nem tisztitotta a sót. De a sóból régen is csak a nátriumklorid hasznosult. A só összes többi eleme kiürül(t). Ebből kifolyólag, teljesen mindegy hogy a só csak nátriumból és kloridból áll-e vagy mind a 84 elem benne van-e ami a Földön a természetben fellelhető. A mai ismereteink szerint a tisztitatlan sóhoz képest előnyösebb a tiszta NaCl.
"Biológiailag az „ásványi anyag” fogalmának nincs jelentése. Ásványi anyagokról csak földtani, vegyi és ásványtani körökben van értelme beszélni. Élő szervezetekben nincsenek szigorú értelemben vett ásványi anyagok. Itt fémes jellegű, pozitív, elektromos töltéssel bíró ionok vannak. Ezek az ionok első közelítésre azonosak a vízben oldott ásványi sók elektrolitikus disszociációja folytán felszabadult ionokkal. Innen származik az a leegyszerűsített, bár téves felfogás, ami a kettőt azonosítja. A kettő között lényeges különbség van, ami a kérdéses iont mindig kisérő molekulahalmaz (solvatációs burok, vagy korona) szerkezetéből adódik. Ez a burok „fémjelzi” az iont, mint egy azonosító igazolvány. Beépítéshez az élő szervezet a szerkezettől függően az iont befogadja, vagy a vizelettel eltávolítja. Ezzel szemben néha beépítve, de főleg átmenőben a szervetlen ionok is részt vesznek a legkülönbözőbb élettani folyamatokban. Erre kitűnő példa a konyhasóban lévő szervetlen nátrium és kisebb mennyiségben lévő kálium ionok szerepe a sejtekben kialakuló elektromos potenciál különbségek kialakításában. Ezeket az ionokat szervezetünk szerves „burok” nélkül is hasznosítja. .... A fémionokat a konyhasó kivételével az élőlények, normális körülmények között, csak szerves burkolatukkal együtt építik be. Érdemes megjegyezni, hogy a víz, a levegő és a konyhasó kévételével minden, amit egy élő szervezet magához vesz, szerves eredetű. Az élő anyagban (táplálékban) lévő fémes elemek kivétel nélkül ionizáltak és szerves szolvatációs burokban vannak. Ezeket nevezik a vegyészek „chelatált ionoknak” amelyek, az un. koordinációs vegyi kötésekkel keletkeznek. Szervetlen ásványi sókban a fémes ionokhoz csupán szintén szervetlen anionok kötődnek. Oldódás után pedig, csak a vízmolekulák. Az olyan fémes természetű elemek, mint a kalcium, magnézium, vas, mangán vagy a szilícium, stb., élő szervezetbe csak szerves, „chelatált” formában épülnek be..."
Az idézet Prof. Dr. Országh Józseftől való. A honlapja (ahol többek közt ez is megtalálható: http://www.eautarcie.com/Vizonellato/3.Esovizhasznositas/Adalekok/Asvany... Én egyébként most innen másoltam: http://egeszseghazugsagso.freewb.hu/so-mitosz
De ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem meg, hogy az ásványianyagok az ásványvizekből se hasznosulnak. Sőt, mivel azokban az ásványisók nagyobb mennyiségben vannak jelen, hosszutávon mérgezik a szervezetet. Alig néhány olyan ásványvizünk van ami valódi, amiben az ásványisók olyan ionos formában találhatók, hogy azáltal azok beépülhetnek a szervezetünkbe. Erre rögtön egy példa; a Jódaqua. A kapható ásványvizek ~99%-a nem ilyen, ráadásul a legtöbbjük közönséges csapvízből készül(!), amihez hozzáadagolják azokat az elemeket amiket jónak találnak. Vagyis csalás, üzlet.

Szerettel: gadol

Kedves Gadol!

Igen, igazad van, elolvastam még egyszer amiket írtál, és végeredményben szinte ugyanazt mondjuk, egy ponton nem egyezik a mondandónk. A transzmutáció az én olvasatomban lehetséges szervetlen anyag bevitelével IS, te pedig azt írtad, hogy CSAK szerves anyag bevitelével. Kivágtam és feltettem egy részt az ominózus Somlósi Lajos előadásból, ami ide vonatkozik és Louis Kervan kísérleteire. Lehet hogy én értelmezem rosszul amit mond, de majd magad eldöntöd. Semmiképpen sem szeretném az ebet kötni a karóhoz, sokkal jobban szeretném, ha magad mondanál véleményt, mert mint említettem magam nem vagyok avatott, csak "műkedvelő" ebben a témában, viszont az információknak szeretek utánanézni. Köszönöm kimerítő válaszod, kérlek hallgasd meg amit feltettem, és véleményezd ezt a tézist.

Az mp3. részlet a Valós magyar konyha c. Somlósi Lajos előadásból:

http://www.sendspace.com/file/f6z4nz

A sóhoz kapcsolódót most hirtelen nem találom, de ha meglesz azt is felteszem.

Szeretettel: Morgó

Kedves Morgó! Időközben már (mielőtt a tiéd megjelent) elküdtem egy bejegyzést, ami még az előbbihez tertozó, mintegy annak a folytatása, de nem látom itt, pedig Te, mintha arra válaszoltál volna. Nos elküldöm ujra:

*

Egyébként pedig, itt ugyanazt írtad magad is: "... A természetes táplálékainkban pedig pont ez a titok: az ásványi anyagok a legoptimálisabb szerves kötésekben juthatnak be a szervezetünkbe, így az a benne zajló biokémiai folyamatok révén a legoptimálisabban tudja hasznosítani őket, szükségének megfelelően akár átalakítva anyagokat. ..."
Dr. Louis Kervan neve és a munkássága sem ismeretlen előttem. Országh József Professzor úr is említi. Ahhoz azomban hogy a szervezetünk bármely anyagot transzmutálni tudja, előbb fel kell vegye a táplálékból. De felvenni, csak és kizárólag szerves formában tudja. A sóban az elemek szervetlenek. S mint Országh József Prof. úr írta, - "Biológiailag az „ásványi anyag” fogalmának nincs jelentése. Ásványi anyagokról csak földtani, vegyi és ásványtani körökben van értelme beszélni. Élő szervezetekben nincsenek szigorú értelemben vett ásványi anyagok. Itt fémes jellegű, pozitív, elektromos töltéssel bíró ionok vannak. ..." "... A fémionokat a konyhasó kivételével az élőlények, normális körülmények között, csak szerves burkolatukkal együtt építik be. Érdemes megjegyezni, hogy a víz, a levegő és a konyhasó kévételével minden, amit egy élő szervezet magához vesz, szerves eredetű. Az élő anyagban (táplálékban) lévő fémes elemek kivétel nélkül ionizáltak és szerves szolvatációs burokban vannak. ..."
(A transzmutációt meg korábban már emlitettem is, itt: http://kata.tars.ro/2011/01/24/a-c-vitaminrol-es-nehany-tevhitrol#commen... )

*

Somlósi előadásai (kettő, az Elixir és a konyháról szóló) már jó ideje a gépemen van. S természetesen meg is hallgattam. De mindenben nem értek vele egyet! Egyszerüen azért nem, mert én nem dobom félre a mai kor tudósainak a felfedezéseit, feltárt ismereteiket. Itt sorolhatnék jópárat, közülük való akit emlitettem is, Prof. Dr. Országh József. Ő is és hozzá hasonlóan még többen, az egész életüket áldozták annak hogy megismerjék és azután megismertessék az emberiséggel a belsőnk rejtelmeit. Dr. Országh, tudós és a "jó" oldalon áll, a tőle származó ismeretek garantáltan nem hamisak.
Tisztelem, becsülöm Somlósit mindazért amit felvállalt. De az ismeretei a valóság talaján nem mindenben állnak meg. S szerintem a célja nem is ez, hanem sokkalinkább a szemek felnyitása. Az Ő előadásait így kell értelmezni és elfogadni. Az apró részletek tekintetében pedig érdemesebb a hozzá hasonlóan nemes szakemberekre hagyatkozni.

Szeretettel: gadol

Megint én... Bocsánat, most már látom hogy megjelent amit most ujra felettem. (Feltehetően elmulasztottam frissíteni a lapot s azért történt így.) Mégegyszer elnézést kérek érte.

Szeretettel: gadol

Kedves Gadol!

Örülök annak, hogy így látod a dolgokat és azt kell mondjam, a nézeteiddel egyet kell értsek. Bár mindenki így viszonyulna az igazság kereséséhez mint Te. Örülök, hogy a hozzászólásaiddal gazdagítod az oldalt, és tevékenyen teszel azért, hogy mások is megvilágosodhassanak ebben a témában. Nem lenne-e esetleg kedved ebben a témában egy rövid tanulmányt írni az itt elhangzottak esszenciáját összefoglalva?

Szeretettel? Morgó

Kedves Morgó!

Köszönöm a kedves szavaidat és a felkérést is, amit azomban nem igérhetek meg biztosra. Ma (és tegnap is) kicsit több időt tölhettem a gép mellett s így volt időm be-be kukkantani. De sajnos nincs ez mindig így... Viszont, az előbbi témát még gyorsan kiegészíteném pár mondattal.

A jó előadó, épít a hozzáértő szakemberekre. Ezt tette Somlósi is, - kiváló emberektől származnak az ismeretei. Megnevezni hirtelenében nemigazán tudnám, csak a Tejfalussy-t, viszont arra határozottan emlékszem is hogy megemlitette a nevét. Jó az hogy több forrásból merít, mert így az is látszik hogy amit mond azt nem csupán egyvalaki véli/állitja helyesnek. De egyuttal megvan a hátulütője is, mert adott témában a nem szak- ember nem biztos hogy felismeri ha egy állítás nem igaz, vagy esetleg csak féligazság. Miért mondom ezt? Nos azért, mert fentebb azt írtam "... az ismeretei a valóság talaján nem mindenben állnak meg. ...". Bár nem mostanában hallgattam meg Somlósi előadásait és ezért nem is emlékszem apró részletekre, de amikor hallgattam, akadt pár dolog ami nem-, vagy csak féligazság. Somlósi az előadásaiban nagyon nagy mennyiségü anyagot dolgozott fel, s természetesen az iménti állításomat csak arra értem amihez magam is konyitok valamicskét. Egy dologra azomban határozottan emlékszem. Azt mondja, vagy sugallja, hogy a gabona a legkiválóbb eledelek közé tartozik. Ezzel önmagában nem is viatkoznék, de az hogy a gabona önmagában is megfelelő táplálék, már igen. Több okból is. A gabona, mint minden növényi eledel, nem teljesértékü fehérjét tartalmaz. Egy fehérje aminosavaiból mindig csak az ú.n. limitáló aminosav arányában használ fel a szervezetünk. (Limitáló aminosav az adott ételben ill. fehérjében lévő legkevesebb mennyiségü aminosav.) A gabonában 5-15%-nyi fehérje van, ami amúgy se sok. Ha nem egészitjük ki, akkor előbb-utóbb fehérjehiányból adódó betegségekkel nézhetünk szembe. A fehérjekiegészítést komplettálásnak hívják. Pl a hüvelyesek és a gabona, jól kiegészítik egymást. De ha még csülök is fő a babban, akkor egészen biztosak lehetünk abban hogy az ételünk fehérjéi jól hasznosulnak majd. (Csak az állati eredetü élelmiszerek tartalmaznak teljesértékü fehérjét. A növényekben a limitáló aminosavak rendszerint a lizin, a metionin és a triptofán közül kerülnek ki. A gabonában kevés a lizin és legtöbbször a triptofán is, míg a hüvelyesekben meg ezekből van több. A metionin jobbára csak az állati eredetü ételekben található elfogadható mennyiségben.) Egy felnőtt ember naponta hozzávetőlegesen 25 gramm fehérjét veszít. (Vizeletben, székletben, verejtékben, stb.) A fehérjeminimumnak mindenképpen felette kell lenni a fehérjevesztésnek. Ezzel együtt a 25 g fehérje csupán az életbenmaradáshoz elég. Gabonából nem szokás fél kilókat enni, meg egészségtelen is, mert javarészt szénhidrát. De vegyük a fél kilót. 500 g gabonában hozzávetőlegesen ~40 g fehérje van. Abból a limitáló lizin mennyisége az összmennyiséghez képest 20-40%-ra tehető. A nagyobb értékkel számolva - és kiegészítés/komplettálás nélkül, már csak ~16 g fehérjebeépülés várható, ami alig több mint a létminimumhoz szükséges 25 grammnak a fele. Vagyis, a gabona önmagában nem alkalmas nem elégséges táplálék. Ha az eleink jórészt gabonát fogyasztottak volna, akkor gyakran szembesülhettek a fehérjehiánnyal. - De, szerencsére nem így volt, a gabona, régen nem számitott FŐ tápláléknak. Ezt az is bizonyítja, hogy a mai korhoz képest sokkal kevesebb betegség létezett. Ugyanis a "nyugati tipusu táplálkozási irányzat", amely ~15 energiaszázalék fehérjét, kb ugyanennyi zsiradékot és amellett 60-70% szénhidrátot tart jónak, korunk betegségeinek a gyökere!
Mint mára már kiderült, a helyes arány mintegy 45-50 energiaszázalék fehérje, 35-40% zsiradék és csak ~15% szénhidrát.
Fontosnak tartottam ezeket elmondani hogy érthető legyen a tulajdonképpeni mondandóm.
Az itt ismertetett, a testünknek egyáltalán nem megfelelő arányokat sulykolják belénk már évek óta. EZ VALÓSZINÜLEG A LÉTEZŐ LEGNAGYOBB HAZUGSÁG, AMI ODA VEZETETT HOGY A NÉPEK NEM ÉRIK EL EGÉSZSÉGBEN A NYUGDÍJAS KORT, SOKAN MÁR TIZEN- HUSZONÉVESEN SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGBEN, CUKORBETEGSÉGBEN, RÁKBAN, IMMUNRENDSZERI BETEGSÉGEKBEN STB. SZENVEDNEK, s mondhatni egy életen át tömik pénzzel a gyógyszermaffia zsebeit.
Tehát emiatt nem jó a Somlósi által is javasolt szénhidrát-alapu táplálkozási forma (vagyis a sok gabona). Mint emlitettem volt, Somlósi valószinüleg több neves szakembertől kölcsönzött és beépitette az előadásaiba, - nyilván jóhiszemüen. A szerény véleményem szerint dr. Ládi Szabolcs is köztük lehetett, de természetesen tévedhetek. Ha küztük volt, akkor adott lehet a magyarázat hogy Somlósi miért nevezi elsőrendü tápláléknak a gabonát. Dr. Ládi Szabolcs, kitünő szakember, de! Az előadásait hallgatva, alapnak Ő az ú.n. "kína-tanulmányt" tekinti, amiről pedig már kiderült hogy hamis. A kína-tanulmány feltehetően a gyógyszerbiznisz megrendelésére készült, mert rendre tartalmazza a legtöbb orvosi dogmát. Ilyen pl hogy a zsír egészségtelen, s természetesen, az általánosan elfogadott táplálkozási ajánlást hirdeti jónak. (Sok szénhidrát, kevés fehérje és zsír.)

Mindezzel csak megvilágítani szerettem volna azt amit fentebb írtam, nevezetesen hogy Somlósi előadásai a maga nemében kiválóak, de a célja szerintem nem annyira a részleteket elénk tárni, sokkal inkább lelket önteni az emberekbe, visszadni a hitünket, felnyitni a szemünket. A részletek tekintetében érdemesebb a Somlósihoz nagyban hasonlító, jószándéku és nemes lelkü szakemberek kutatásaira ismereteire hagyatkozni. (Prof. dr. Országh József, dr. Légrády Péter, dr. Matthias Rath, dr. Fereydoon Batmanghelidj, - hogy csak néhányukat megemlitsem.)

Szeretettel: gadol

Kedves Gadol!

Bőven elég amit itt is leírtál :) Nagyon köszönöm, remélem mást is gondolkozásra sarkall. Somlósi Lajostól én magam nagyon sokat tanultam, ténylegesen lehet vitatkozni a gabonaalapú táplálkozás igazságairól, én magam mióta vegetáriánus lettem sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a gabonákra, de ebben fő helyet a kizárólag kovászos, házi készítésű kenyér játszik, valamint köles, hajdina, rozs, tönkölybúza. Régi étrendemből gyakorlatilag a húsokon kívül mindent fogyasztok, ami zömében nem ipari eredetű. Somlósi Lajos előadásában a vegtarianizmusnak a spirituális vetülete ami igazán fontos, ezért is tartom fontosnak az előadásait. Nem miatta lettem vega, de tény, hogy sok mindenben visszaigazolt. Amúgy én magam is azt vallom, hogy a kiegyensúlyozottság a legfontosabb, és más forrásokat is érdemes, sőt kell tanulmányozni. A legnagyobb gond, hogy a mainstream média és ha szabad így fogalmazzak a mainstream, vagyis profitorientált "gyógyászati ipar" olyan hihetetlen káoszt tud kelteni, hogy ember legyen a talpán aki ebben kiigazodik, még ha szakember is, mert ne feledjük, kik képzik a "szakembereket" is manapság. Profitorientált cégek által támogatott egyetemek és maga a rendszer sincs ami érdekünkbe működtetve. Személy szerint én nagyon fontosnak tartom a több ezer éves tapasztalatokhoz való visszanyúlást, természetesen a kor mai adottságaihoz adaptálva. Az őstudásunk szerencsére egyre jobban kezd a felszínre kerülni, és eljutni az emberekhez, akik erre fogékonyak és igénylik ezt.

Fontosnak tartom a táplálkozás minden vetületét, hiszen anélkül hogy sokan tudnánk, a tudatunk minőségét befolyásolhatjuk vele. Illetve mindenképpen azt is tesszük, még ha öntudatlanul is. Azért is ajánlom mindenkinek a valódi tisztítatlan bányasót, mert abból még kára nem származott az emberiségnek, akár kipisiljük akár nem a nagy részét a NaCl-on kívül. A fentebb írtakban én magam is a nagyon szerény tapasztalataim és az őstudásunk részleteit használtam argumentumként. Meggyőződésem, hogy a természettel harmóniában élő ember "ösztönösen" is sokkal több és mély tudással rendelkezett a helyes táplálkozásról, mint a mai kor magát tudományos ismeretekkel felvértezett közembere, akinek a tudományokból javarészt semmi más nem jut, mint a szemfényveszés, illetve a részigazságok. A mai kor tudományos diktatúrájában, mindent a szakemberek mondanak meg, a mesterséges káoszban eligazodni több ok miatt is képtelen emberi egyedek számára. A döntés a mi kezünkben van. Mi tartjuk életben a rabszolgaság intézményét, akármennyire képtelen is ezt felfogni a mai kor emberiségének zöme. De ettől függetlenül nekünk még nagyobb a feladatunk. Ugyanis azok, akik már átlátnak ezeken a folyamatokon nem azért kapták a tudást, a megvilágosodást illetve a Fényt, hogy mindazt önző módon maguknak tartogassák.

Örülök, amikor ilyen tiszta tudatú ember téved erre az oldalra, mint MAGad, és szívesen látom a jövőben is a gondolataidat, bármilyen témával kapcsolatban.

Áldás és SZERetet vezessem utadon!

Szeretettel: Morgó

Kedves gadol!
Már megbocsáss, de mikor is derült ki hogy a kínai-tanulmány hamis? Én nem emlékszem rá,... ha te hamisnak véled, (fogadnék el sem olvastad) az a te dolgod, de nem kell mindenre kígyót és békát kiabálni, mert valaki azt mondta...
üdv: ata

hol lehet jó sót beszerezni? az én véremben:4,7 mmol/l a kálium mértéke és én is vagyok úgy néha hogy amikor lefekszem szúr meg nagyon gyorsan ver a szívem az lehet a stressztől is nem tudom!!

Nálam lehet, jó szót beszerezni, már ha megérdemled és nekem is jó kedvem van.
De tudod, mit?
Meghitelezem neked a bizalmat és a megérdemlős kategóriába só-rol-lak. (ugye itt így szokás írni?) pff

Hehe...
Á nem, csak tesztelem az egókat semmi több.

www.neera.huuu- itt találsz sót egy rakással, persze mocsok drágán.

További jó SóRakodást kívánok.

Tudok jó, biztonságos bányasó forrást, amely 50 kg.-os kiszerelésben szállít, de minimum 12 tonnás járművel. Ha van aki így rendelve 100.-Ft./kg os meximált árért elossza, jelentkezzen és megadom a címet. Ennek 6000.- Ft. körül van mázsája, a finomsága függvényében.
E-mailem: m100bk@freemail.hu

Szlovákiában is ugyanolyan sót árulnak, mint nálunk?

A www.tisztaso.hu weboldalon árult sót használom én is. Ajánlom figyelmetekbe!